Kalandfilmek

[kaland][bleft]

Színészek

[színész][bsummary]

80-as évek

[80-as évek][grids]

Vígjáték

[vígjáték][twocolumns]

Jerry Lewis filmek magyarul, bemutatás, lista

Jerry Lewis filmek

Jerry Lewis filmek magyarul, bemutatás, lista




Jerry Lewis filmek magyarul csak részben és sokszor nagy késéssel jeletek meg. Ebben a cikkben az előző, Jerry Lewis életrajzát leíró bejegyzés után következzen a filmek bemutatása, listája.
     A Jerry Lewis filmek három korszakra bonthatóak. Az első a Dean Martin-nal közösen forgatott filmek sora 1949 és 1956 között. A második korszak a szólóban forgatott filmjei - általában vígjátékok 1957-től a 70-es évek kezdetéig. A harmadik korszak pedig a 80-as évek eleji visszatérése utáni, csekélyebb mennyiségű film.

    Ahelyett, hogy unalmas felsorolásba kezdenék, kiválasztottam azokat a filmeket a fénykorából, amelyeket a legjobbnak találtam, többször láttam, sőt videón rögzítettem sok évvel ezelőtt, majd néhány szóban bemutatom a többi magyarul megjelent Jerry Lewis filmeket.
 



Dean Martin – Jerry Lewis közös filmek


A begyulladt alak (Scared Stiff) 1953 (1952)


     Ez a film egy kis túlzással horror-vígjáték. Nem olyan, mint a horror-paródiák, annál komolyabb és szórakoztatóbb. Megunhatatlan jelenetek vannak benne, remekül megírt a történet, olykor ijesztő, máskor padlót fogunk a nevetéstől. Larry és Myron egy Shorty nevű gengszter útját keresztezik véletlenül, majd találkoznak egy csinos hölggyel, aki örökölt és Kubába utazik. Gyilkossággal és egy zombival is szembetalálják magukat az útjukon és egy rejtélyes szigeten.
     A filmet 1952 június-júliusában forgatták.
 
 
Jerry Lewis filmek - A begyulladt alak filmplakát

 

Dean Martin - Jerry Lewis filmek - Művészpánik (Művészek és modellek) 1955


  A Dean Martin és Jerry Lewis által játszott figurák közös lakásban laknak. Rick és Eugene éppen elvesztik munkájukat, de Eugene rémálmai táptalajt adnak társának új könyve megírásához. A filmben szerepel az akkor még igencsak fiatal Shirley Maclaine is, Bessie –ként, aki portrét áll társának, Abigail –nek, aki a New York –i képregény cégnek dolgozik.
A két hölgy megismerkedik Rick-kel és Eugene –nel. Rick mindenáron meg akarja hódítani Abigail –t, Bessie –nek tetszik Eugene, aki azonban a denevérnőbe szerelmes, akinek portréját Bessie alakította, de a fiatalember nem jön rá. A képregénykiadónak egyre vérmesebb elvárásai vannak az új képregényekkel szemben, amelyekkel Abigail nem ért egyet, Rick ellenben társa rémálmaiból vett történeteivel új lehetőséget kap. Bessie -t egyébként Shirley Maclaine játszotta, aki később spirituális jellegű műveivel is ismert lett.
 



Jerry Lewis filmek szólóban


Hármasikrek ajándéka (Rock-A-Bye Baby) 1958



    A cím magyar fordítását máig sem tudom értelmezni, mindenesetre a történet mindenért kárpótol. A csecsemő hármasikrekkel rögzített, mulatságos jelenetek szenzációsak. Jerry Lewis a Hármasikrek ajándéka -ban egy rendkívül szimpatikus és fáradhatatlan fiatal fickót alakít.  
   Clayton Poole egykori kedvese, Carla Naples most filmsztár. Feleségül ment egy mexikói torreádorhoz, aki utána meghalt, de gyermeket vár tőle. Carla hármasikreket szül, de a filmes karrierje miatt őket elküldi szülővárosába, ahol a tv-szerelő Clayton vigyáz rájuk. Carla húga, Sandy szerelmes belé és segít neki.
 

Hármasikrek ajándéka
Hármasikrek ajándéka


A filmben hallható Rock-a-Bye Baby dallal Jerry Lewis sikereket ért el a slágerlistán.
 



A gésafiú (The Geisha Boy) 1958



     Ez egy különös hangulatú film, amely nagyrészt Japánban játszódik. Gilbert Wooley egy bűvész, akinek az egyik legbecsesebb tulajdona a nyula. Japánba érkeztekor megnevettet egy árva kisfiút, aki először nevetett szülei halála óta és ragaszkodni kezd Wooleyhez. A férfi az egyetlen, aki mosolyt varázsol a kisfiú arcára, ezért nagyapja és annak lánya megkérik őt, hogy tartson velük, mivel a fiú apjának szeretné őt. 
  Nagyon jó történet, megható, és mulatságos, egészen egyedi szereplőkkel. 
 



Jerry Lewis filmek magyarul - Dilidoki (The Nutty Professor) 1963 (1962)


     Ezt a filmet amikor először láttam, sokáig nem felejtettem el. Jerry Lewis a Dilidoki-ban két gyökerest eltérő személyiséget alakít. A filmben van néhány morbid jelenet, például amikor a professzor edzeni megy és a súlytól karjai a földig érnek.
A fiatal Julius Kelp, egyetemi professzor szemüveges, a fogai kiállnak mint egy rágcsálónak és eléggé ügyetlen. Szeretné önértékelését növelni, de nem könnyű. Feltalál valamilyen szert, amelyet bevesz és néhány órára megváltozik a külseje. Jóvágású, rendkívül magabiztos fiatalember lesz, aki elkápráztatja az embereket. 
Egy hölgyet szeretne megnyerni magának, Stellát, egyik tanítványát – akit Stella Stevens játszik – és sikerül is kiváltania az érdeklődését. Azonban mindig visszavedlik a szerencsétlen professzorrá, ezért ez nem a legjobb megoldás.













Dilidoki - Jerry Lewis
Dilidoki - Jerry Lewis




     A Dilidoki című Jerry Lewis filmből merítette az ötletet Eddie Murphy, A bölcsek kövére című filmjéhez. Az eredeti filmet 1962 őszén forgatták.





Ki törődik az üzlettel? (Who's Minding the Store?) 1963



     Ezt a filmet nagy sajnálatomra nem vetítették magyarul. Számtalan fergeteges jelenet van benne, az egyik legnagyobb kedvencem. A gazdag Mrs. Tuttle-nek nem veszi jó néven, hogy a lányának egy társadalmilag alacsonyabban levő ember, Norman Phiffier tetszik. Lehetetlennél lehetetlenebb munkákat szerez neki, de Norman sosem adja fel.
     Egy áruházban a legmulatságosabb eseményekbe keveredik, amikor próbál eleget tenni a feladatnak. A film csúcspontja, amikor egy porszívóval csaknem mindent felszív.

 



Jerry Lewis filmek - A lökött (The Patsy) 1964


     Miután egy repülőgép balesetben meghal a neves komikus, a menedzsment tagjai Stanley Belt londinert alkalmazzák helyette. Igazi showmant akarnak belőle faragni és ő kötélnek áll. A fiatalember nehéz eset – mivel semmi sem mesterkélt benne – de mindent megtesz. Idővel rájönnek, hogy sokkal nagyobb feladatra vállalkoztak, mint gondolták volna, de már nincs visszaút. Azonban a dolgok váratlan fordulatot vesznek.

 



Ápolatlan ápoló (Szabálytalanul szabályos) (The Disorderly Orderly) 1964


     Ezt a filmet is láthattuk néhányszor magyarul – bár sosem főműsoridőben – és a humora időtálló. Noha nem szeretem a kórházos filmeket, kivétel például A klinika (a pálmák alatt), ez nagyon jó. Jerome Littlefield egy elmegyógyintézetben dolgozik ápolóként. Álma, hogy egyszer orvos lehessen, s ebben csak az gátolja, hogy a kelleténél mélyebb a mások fájdalmai iránti beleérző képessége és mindig elügyetlenkedik valamit. 
  Egyszer egy fiatal hölgyet szállítanak az intézetbe, s az ápolatlan ápoló szokatlanul nagy rokonszenvet érez iránta. Julie – aki szintén ott dolgozik - féltékenyen szemléli, ahogy Jerome ténykedik az új beteg körül.



Ápolatlan ápoló
Ápolatlan ápoló


     Az Ápolatlan ápoló egyike a legjobb Jerry Lewis vígjátékoknak – számtalan komikus jelenettel, jó történettel – és fergeteges, pörgő végjátékkal.

 



Boeing Boeing 1965


      A Boeing Boeing Marc Camoletti színdarabjából készült és a filmes feldolgozások egyik legjobbja. Adott az alaphelyzet; Bernard Lawrence (Tony Curtis) egy újságíró, aki Párizsban él és egyszerre három stewardessnek is csapja a szelet. A három légikisasszony különböző időpontokban szabad és más-más légitársaságnál dolgozik, így elkerüli , hogy találkozzanak egymással.

     Egy napon megérkezik a barátja, Robert Reed (Jerry Lewis), aki hirtelen belecsöppen az eseményekbe. A légitársaságok immár gyorsabb gépeket, Boeingeket használnak és a hölgyek sokkal hamarabb megérkeznek, mint azt Bernard felírta a noteszébe. Mindent megtesz, hogy barátnői ne találkozhassanak egymással és ebben Bertha, a szolgálónő is segítségére van, akinek idegei lassan kezdik felmondani a szolgálatot. 
Miközben azon mesterkednek, hogy a lányok ne vegyék észre egymást, számtalan mulatságosnál-mulatságosabb helyzetkomikum alakul ki, amelynek a nézők a legnagyobb nyertesei. Ezek a pillanatok még jobbak, mint az amúgy igen sikeres Folytassa filmeknél.



További Jerry Lewis filmek magyarul


     A Kutyaütő golfütők (1953) című filmben Harvey-t játssza, aki golfozik, de a nézők lámpalázba hozzák. Barátja nagyon tehetséges és ezt szeretnék kihasználni, de mint előadók még jobbak, mint golfozók.
       A Kenyeres pajtások (1956) filmben Wade Kingsley milliókat örököl és elmegy Slimhez, akit rávesz, hogy cowboyt faragjon belőle. A vadnyugati színtéren az esetlen Wade számos vicces helyzetbe kerül, ahogy megpróbálja eljátszani a nagyfiút.
 

Kenyeres pajtások
Kenyeres pajtások


     Hamupipő (1960) Fella egy mostohaanyja és fivérei által elnyomott és kihasznált fickó. Egy napon bátyjai elmennek a bálba, s közben keresztapja igazi hercegi külsőbe öltözteti, autót ad neki és ő is elmehet.
    A Lökött londiner (1960) Stanley-ről szól, aki egy Miami hotelben lót-fut. Eközben többször keveredik zűrös helyzetekbe balszerencséje, cserék és kavarodások miatt.
   A Szerencsétlen flótás (1961) Morty, a kétbalkezes fiú, akit a Paramutual Stúdió elnöke arra akar használni, hogy kémkedjen számára a többiekről. Morty mindenhol bajba keveredik ügyetlensége miatt, de az egyik rendező rájön, hogy akár sztárt is csinálhatna belőle.
 
 

Késői filmjei


   A Börleszk (1982) a Vonnegut által megírt jövőben játszódik, ahol energiahiány és járvány van. Egy gazdag házaspárnak csúnya ikergyermekei születnek, küldetéssel.
   A komédia királya (1983) főszereplője Robert Pumpkin (Robert De Niro), aki sztár akar lenni, ezért be akar jutni a legnézettebb talk-show-ba. Ehhez közel férkőzik példaképéhez, Jerry Langfordhoz (Jerry Lewis), majd később el is rabolja.
   A Harc az életért (1987) című filmben egy szemorvos, akinek 6 éves kislánya epilepsziás és az orvosok nem tudnak segíteni rajta. Feleségével találnak egy szert, amely segítene, de csak Angliában használatos és el kell érniük, hogy az USA-ban is forgalmazható legyen.
   Cuki (1989) egy gengszter (a régi krimisorozatokból ismert Peter Falk) lánya, akit szeretne munkára fogni. Az Arizonai álmodozók (1991, 1993) öt különböző ember álmodozásairől szól.
  A Nevess, ha fáj (1995) című filmben egy fiatal komikus első próbálkozásán megbukik, ezért apjához utazik Angliába - aki szintén komikus volt - és közben társat keres.
 

Jerry Lewis filmek lista


My Friend Irma   1949
My Friend Irma goes West   1950
At War with the Army   1950
That's My Boy   1951
Sailor Beware   1952
Jumping Jacks   1952
Déltengeri hercegnő (Road to Bali)   1952
The Stooge   1952
A begyulladt alak (Scared Stiff) 1953 (1952)
Kutyaütő golfütők (The Caddy)   1953
Money from Home   1953
Living It Up   1954
3 Ring Circus   1954
Sosem vagy túl fiatal (You're Never Too Young)   1955
Művészpánik (Művészek és modellek) (Artists and Models) 1955
Kenyeres pajtások (Pardners)   1956
Hollywood or Bust   1956
Jóravaló rosszfiú (The Delicate Delinquent)   1957
The Sad Sack   1957
Hármasikrek ajándéka (Rock-A-Bye Baby)   1958
A gésafiú (The Geisha Boy)   1958
Don't Give Up The Ship   1959
Li'l Abner   1959
Visit to a Small Planet   1960
Hamupipő (Cinderfella)   1960
Lökött londíner (The Bellboy)   1960
A nők kedvence (The Ladies Man)   1961
Szerencsétlen flótás (The Errand Boy)   1961
It's Only Money   1962
Dilidoki (The Nutty Professor)   1963 (1962)
Ki törődik az üzlettel? (Who's Minding the Store?)   1963
A lökött (The Patsy)   1964
Ápolatlan ápoló (The Disorderly Orderly)   1964
Családi ékszerek (The Family Jewels)   1965
Boeing Boeing   1965
Three On A Couch   1966
Way...Way Out   1966
The Big Mouth   1967
Don't Raise the Bridge, Lower the River   1968
Hook, Line & Sinker   1969
Még egyszer (One More Time)   1970
Which Way to the Front?   1970
The Day the Clown Cried   1972 (kiadatlan)
Kézimunka (Hardly Working)   1981
Börleszk (Slapstick Of Another Kind)   1982
A komédia királya (The King of Comedy)   1983
Cracking Up   1983
Retenez Moi...Ou Je Fais Un Malheur   1984 (1983)
Par Où T'es Rentré? On T'a Pas Vu Sortir   1984
Harc az életért (Fight for Life)   1987
Cuki (Cookie)   1989
Mr. Saturday Night   1992
Arizonai álmodozók (Arizona Dream)   1993 (1991)
Nevess, ha fáj (Funny Bones)   1995
Max Rose   2013
Till Luck Do Us Part 2 (Até que a Sorte nos Separe 2) 2013

Bizalom (The Trust) 2016


Ha tetszett, nyomj egy lájkot, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!



A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.