2017. március 17., péntek

Lassie filmek, Lassie sorozatok

Lassie filmek, Lassie sorozatok
 =





Bár Lassie leginkább az Eric Knight féle könyv által ismert kutyafigura, több más helyszínen és történetben felbukkant az idők során. Legtöbbször amerikai készítésű filmekben és sorozatokban, 1943-tól kezdve. Számomra az első számú filmes kutyakedvenc volt, bár magyarul nem lehetett látni mindegyik filmet.



Az első hét film a Metro-Goldwyn-Mayer stúdió által készült, nyolc év alatt. Mind a hét filmben a Pal nevű skót-juhászkutya játszotta a főszerepet, de a harmadik és a hetedik filmben nem Lassie –nek hívták. Egyébként az 1940-ben született Pal, az első televíziós Lassie sorozat két bevezető filmjében is játszott 1954-ben, s csak 1958-ban, 18 évesen hunyt el.



Lassie filmek



Lassie hazatér (Lassie Come Home) 1943


Ez a film közvetlenül Eric Knight regényét dolgozza fel. Lassie –t megveszi a herceg, de folyton megszökik. Amikor Skóciába viszik, onnan is megpróbál hazajutni, mérföldek százain át.
Ez egész hűen követte a regény cselekményeit. De azért itt-ott eltértek a könyvtől, vagy nem abban a sorrendben játszódtak az események. A végén például teljesen feleslegesen változtatták meg a szöveget. Sam Carraclough nem hazudott, de a filmben igen.


Lassie fia (Son of Lassie) 1945


A Rudling –i herceg birtoka kutya kiképző táborrá lett a második világháború kitörésekor. Joe már felnőtt és a hadseregbe kerül. Ezúttal Lassie kölyke, Laddie az, aki annyira ragaszkodik a fiúhoz, hogy követi, és mindketten az ellenfél által megszállt Norvégiában kénytelek túlélni.
Ez a történet lényegében ugyanaz, mint a Lassie kölyke regényben (ld. a cikket), s mivel a szerzőnőről nem sokat tudni, nem is tudom mi volt előbb, a film, vagy a könyv. Valószínűleg a film jelent meg előbb, de a könyv és a mozi kapcsolatáról sehol sem találtam információt.


Lassie bátorsága (Courage of Lassie) 1946


Az anyjától elválasztott collie kölyök az erdőben nő fel, s miután egy vadász meglőtte, a fiatal Kathie viszi haza. Egy pásztor segítségével juhászkutyát faragnak belőle. Egy baleset után állatkórházba kerül, s a lány nem találja meg. Egy háborús kutya kiképző helyre kerül, majd elviszik az Aleut szigeteki csatába. A háború okozta élmények következtében, a kutya agresszívvá válik.
Ebben a filmben Elizabeth Taylor a női főszereplő, aki az első Lassie filmben Priscillát alakította. A kutyát pedig Billnek hívják.


Hills of Home/Danger in the Hills/Master of Lassie 1948


Lassie egy skót doktoré lesz, de idegenkedik a víztől. Az orvos sem tudja kezelni ezt a félelmét. Hamarosan a képbe kerül, a fiatal Tammas Milton, aki szintén orvosi pályára vág és útjuk összefonódik Lassie –ével.


The Sun Comes Up 1949


Helen Lorfield Winter, az egykori operaénekes, fia tragikus halála után házat bérel a Brushy Gap nevű kisvárosban, odaköltözik a kutyájával. Ott összebarátkozik az árva Jerryvel. Később énekesi karrierje folytatása miatt elhagyja a kisvárost. Időközben Jerry egy nagy esőben jut haza Lassie –vel, és tüdőgyulladást kap.


Lassie kihívása (Challenge to Lassie) 1950


Amikor rablók agyonverik a gazdáját, Lassie nem mozdul a sírja mellől. Mivel jogilag nem lehet szabadon, jóbarátok intézkednek a kutya védelmében.
A film története eredeti elbeszélésen alapul, amely valóban megtörtént Edinburgh-ban, 1860-ban. Ezt a filmet láttam párszor gyermekkoromban, németül. Egyébként ez volt a negyedik, egyben utolsó Lassie film, amelyben Donald Crisp szerepelt.


The Painted Hills/Adventures in the Goldrush 1951


A kaliforniai hegyekben játszódik, aranyról, gyilkosságról szól, a kutya neve Shep. Ez volt az utolsó MGM stúdió általi Lassie film.


Lassie nagy kalandja (Lassie's Great Adventure) 1963


Persze ezt is az osztrák tévén láttam. Igazi erdei kalandfilm. A főszereplő kisfiú és a kutya segítenek megkötözni egy – a közelükben leszálló – légballonosnak a ballont. Időközben viharos szél kerekedik és a fiú, valamint Lassie, akik őrizték a ballont, próbálják megakadályozni, hogy elszálljon. A fiú bemászik a kosárba, a kutya követi és a ballon elszabadul. Kanada fenyőerdei fölé keverednek, ahol a fiú eléri, hogy a léggömb leszálljon, de egy magas fába akad. Onnan leereszkedve a vadonon át kell hazajutniuk.

 

 =


A vaddisznós kaland egész izgalmas volt a filmben, mégha nem is igazi vaddisznót használtak. Az akkoriban futó Lassie sorozat 4 epizódjából a Twentieth Century Fox készített egy teljes játékfilmet. Szerepelt  benne az itt még csak 24 éves Richard Kiel indiánként, akit többek között olyan szerepekben láthattunk később, mint a vasfogú az 1977-es és 1979-es James Bond filmekben.




Varázslatos Lassie (The Magic of Lassie) 1978


A Varázslatos Lassie film bizonyos fokig a Lassie hazatér, más helyszínen, más szereplőkkel és történettel. Egy idős fickó egy szőlőtermelő farm tulajdonosa és unokáival, valamint Lassie –vel él együtt. Egy gazdag ember meg akarja vásárolni a birtokát, de nem áll kötélnek. Akkor megjelenik egy okmánnyal, amely azt bizonyítja, hogy a kutya az ő tulajdona. Mivel a kutyát úgy találták, ez lehetséges, így a férfi elviszi az otthonába. Azonban Lassie elszökik és sok kilométerről hazaindul. De közben az egyik unoka, a kisfiú is elszökik.
Nagyon szép környezetben játszódik, és a kutya utazása is csodálatos Coloradóban. A sok kornyikálást a filmben nagyon nem kedveltem.  Ezt a zenés filmet Kaliforniában, Nevadában és Utahban forgatták, de pénzügyileg megbukott.



Lassie, az igaz barát/Lassie (Lassie) 1994


Ez egy családról szól, akik a városból egy vidéki farmra költöznek. Útközben kerül hozzájuk a kutya. Azt tervezik, hogy birkafarmot hoznak létre, de a közelben élő gazdag farmer szomszéd és a gyerekei, nem jó szemmel nézik az új szomszédokat.
Ez egy családi film, nincsen benne semmi különös, gyerekes családoknak megfelelő. Egy-két régi ismerős is feltűnt, például Helen Slater, az egykori Supergirl, vagy a film zeneszerzője, a nagyszerű Basil Poleduris.


Lassie 2005


Elvileg ez is az eredeti történet feldolgozása. De egy csomó felesleges jelenetet hozzákevertek, és szokás szerint megkavarták az eredeti történetet. Az amerikaiak mellett ír, francia, és brit együttműködésben történt a forgatás, főként Skóciában és Írországban. Többnyire pozitív kritikákat kapott és egy díjat is elnyert, de pénzügyileg alulteljesítette az elvárásokat.

 

 
 =


A 2005-ös Lassie filmben komikus és drámai elemek keverednek. Nem rossz, de engem zavart az a sok felesleges mellékszál, amit hozzátettek az eredeti történethez, mert semmivel sem lett tőle jobb.



Lassie filmsorozatok




Lassie 1954-1973


Ez volt az a sorozat, amelyet gyermekkoromban, az osztrák tévén néztem, hétfőnként, estefelé. Az első Lassie sorozat egy évtizeden át fekete-fehérben készült, csak 1965-től jelentek meg a színes részek. Az első tíz évad egy farmon játszódik, majd az USA erdészeténél, végül egy gyermekotthonban.
A Lassie sorozat két Emmy díjat is elnyert az évek során. A bevezető Pal szereplés után még öt különböző skót-juhász játszotta a főszerepet, a két évtized alatt. Egyes észek összekapcsolásával filmeket is készítettek, s már említett Lassie nagy kalandja mellett például a Lassie, az utazó (Lassie, the voyager) is megjelent magyarul, de 1966-ban készült, s nem 1983-ban, mint tévesen feltüntetik.


Az új lassie/Lassie (The New Lassie) 1989-1992


Az új Lassie sorozatban a régi sorozatot folytatták. A történet a Kaliforniában élő McCulloughs családban játszódik. Érdekesség, hogy szerepelt benne az 1943-as filmben is játszó Roddy McDowall, vagy az akkor még szinte ismeretlen Leonardo DiCaprio. A főszereplő kutya lassie ötödik generációjából származott, s kiképzője az eredeti főszereplő kutya képzőjének a fia volt. Némely magyar weboldalon tévesen a 2002-es évszám szerepel ezen sorozat mellett.


Lassie 1997-1999


 =



Ebben a kanadai sorozatban az eredeti Lassie történettel kezdik, amelyet számos újabb rész követ. 52 epizód készült ebből a filmsorozatból. Az 1997-es sorozat változó megítélést kapott, a főszereplő fiút dicsérték, a történetek különböztek az előző sorozatok stílusától.



Ezeken kívül néhány rajzfilm és animációs sorozat is készült Lassie –vel a főszerepben, például 1972-ben 1996-ban és 2014-ben.



Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!



A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!




 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése