Kalandfilmek

[kaland][bleft]

Színészek

[színész][bsummary]

80-as évek

[80-as évek][grids]

Vígjáték

[vígjáték][twocolumns]

90-es évek sorozatai, 7 filmsorozat a tévéből

90-es évek sorozatai

90-es évek sorozatai, 7 filmsorozat a tévéből


90-es évek sorozatai


  A 90-es évek sorozatai az utolsók voltak számomra, amelyeket még néztem, majd a 2000-es években lassanként leszoktam a tv-ről. Rengeteg filmsorozat keletkezett akkoriban, amelyek jó részét adta a magyar tv is, ezekből válogattam össze néhányat, amelyeket láttam és jó emlékeim vannak róluk. Nem akarom ismételni, amit más oldalakon amúgy is megtalálhatsz ezekről a sorozatokról, ezért csak néhány mondattal méltatom őket.


7 filmsorozat a tévéből, a 90-es évekből

 

Váratlan utazás tévé filmsorozat (1989-1996)


 A Váratlan utazás tévé filmsorozat forgatása igazából 1989-ben kezdődött, de a sorozat nagy része (1996-ig) a 90-es években készült. Eleinte szombat délutánonként láttam a magyar tv-ben, és kellemes szórakozássá vált számomra. Ez a sok évados sorozat nagyjából a közepe táján érte el a csúcspontját (akkor élveztem a legjobban), és a népszerűségét mutatja, hogy 7 évadot élt meg. A farm, ahol élünk mellett ez volt a másik családi sorozat, amit nagyon kedveltem.
  A Váratlan utazásban az a jó, hogy mind a szórakozásra vágyókat, mind pedig a tanulságot keresőket kielégíti. Nekem a Fehér Homok szállóban játszódó epizódok tetszettek különösen. A kanadaiak mindig is tudtak értékes filmeket és sorozatokat gyártani. Érdekes, hogy  a szerepeket játszó színészek közül, csak Sarah Polley tudott később komolyabb filmszerepeket kapni. 1998-ban egy teljes film is készült a Váratlan utazás sorozat folyományaként.



90-es évek sorozatai - Erdészház Falkenauban (1989-2013)


 Az Erdészház Falkenauban egy jó kis német sorozat volt egy erdészről és a családjáról. Ezt a sorozatot 1989-től egészen 2013-ig forgatták, de nálunk sajnos csak az évadok egy részét adták le. Aki kedveli az erdei-vadászos sztorikat (mint például az Erdei utakon), és a családi történeteket, azoknak ideális élmény volt.




Erdészház Falkenauban sorozat szereplők
Erdészház Falkenauban filmsorozat szereplők


 A megözvegyült Martin Rombach –ot áthelyezik Bajorországba erdészként, s vele tartanak gyermekei és édesanyja. A Passau közelében levő állomáshelyen számos érdekes történetbe keverednek, mind az erdőben, mind az emberekkel. 2007 -től a történet Stefan Leitner erdészről szól. 
Az Erdészház Falkenauban sorozat helyszínéül szolgáló Küblach valójában több különböző helyen rögzített jelenetek összessége, vagyis nem egy település. Az erdészház a Münchentől nem távolra eső Dietramszell -ben volt. A főszereplő Martin Rombach Dél-Afrikába vándorolt, az utód Stefan Leitner -rel pedig a kanadai Sziklás-hegységben is forgattak. 
A 2010 -es évekre igyekeztek a sorozatot frissíteni, megfiatalítani, de 2013-ra kifulladt. Az 1996-ig elkészült epizódokat vagy ezerszer leadták (különösen a Duna tv-n), de az Erdészház Falkenauban későbbi évadjait "elfelejtették" megvenni.

 


7 filmsorozat a tévéből, a 90-es évekből - X-Akták


  Amikor 1996-ban elkezdték vetíteni az X-Akták című sorozatot, hatalmas élmény volt. Olyan dolgokról esett benne szó, amelyeket máshol elhallgattak. Mulder és Scully ügynök paranormális kalandjai – amelyeket 1993 és 2002 között vetítettek eredetileg – nagyon érdekfeszítően kezdődtek. Az első sorozat egy élmény volt, sok nem hétköznapi témát felhoztak a szellemektől az ufókig. Az X-Akták zenéje Mark Snow zsenialitását dicsérte.
 Az első egynéhány sorozat jó volt, és látszott, hogy valódi ügyekből merítettek, de később...  A későbbi sorozatokból fogalmam sincs mennyi a valóságból átvett részlet, és mennyi a fikció. Az önálló részek némelyike egész jó volt, de amikor az FBI és az állam titkos szövetkezéseiről volt szó, melyekben idegen lények is szerepelnek, egy idő után az agyamra ment. Mindig megjelent a cigarettás fazon és akkor majdnem kiderült valami, aztán mégsem, aztán mégis, aztán megint mégse és ez így ment egy csomó évadon át ... ez annyira fárasztó és unalmas volt már.


 


Walker, a texasi kopó sorozat (1993-2001)



  Chuck Norris, a 80-as évekbeli akciófilmek hőse, aki ekkor már az 50-en túl volt, egy igazán népszerű akciósorozat főszereplője lett 1993-tól. A Walker, a texasi kopó, 8 évadon át bizonyult sikeresnek, 1993-tól, 2001-ig.
Mindez köszönhető a karakteres főszereplőknek, a Walker –t játszó Norris mellett a Trivett –et játszó Clarence Gilyard Jr. –nak, az Alex –et alakító - Dallasból is ismert - Sheree J. Wilson –nak, és persze a számos országban vetített sorozat kedveltségének. A 2000-es évek közepén még történt egy kísérlet a sorozat folytatására (Walker, a texasi kopó - Újra akcióban), de ez nem lett elég sikeres, hogy több évad készüljön belőle.

 


90-es évek sorozatai - JAG – Becsületbeli ügyek


 A JAG – Becsületbeli ügyek egy szuper jó sorozat volt akkoriban. Nem csak a 90-es évek sorozatai, hanem felerészben a 2000-es évek sorozataihoz tartozik. Eleinte kedd esténként vetítették a Herkules után, s mindig néztük. Az amerikai katonai ügyészségen játszódó JAG első évadja igazán látványos és akciódús volt. Később kevesebb lett az akció és egyre inkább a szórakoztatás felé mentek el, de ez sem vált hátrányára.



JAG Becsületbeli ügyek Rabb és MacKenzie
JAG - Becsületbeli ügyek, Rabb és MacKenzie


 A főszereplő Harmon Rabb (David James Elliott) társát először Andrea Parker játszotta, majd Tracey Needham következett Meg Austin –ként. Később érkezett Catherine Bell, mint Sarah MacKenzie alezredes, és immár végig ő maradt a társ. John M. Jackson játszotta Chegwidden admirálist, a kopasz főnök jellegzetes figurája lett később a sorozatnak. No és Bad, a kezdő ügyész, valamint választottja, Harriet, ők öten zseniálisan játszották a szerepüket. 
A JAG a 90-es évek sorozatai egyik emlékezetes darabja volt, és 1995-től egészen 2005-ig forgatták. Időnként kapcsolódott a harci repülőgépes akciófilmek témáihoz. Egyébként a Bad -et játszó Patrick Laborteaux gyermekként a fentebb már említett A farm, ahol élünk sorozat Andy Garvey -ét játszotta.

 


7 90-es évekbeli filmsorozat - A Kaméleon



 A Kaméleon a 90-es évekbeli filmsorozatok egy érdekes darabja volt, máig nem emlékszem, hogy befejezték-e volna. A főszereplője Jarod, aki majd minden részben más személyiséget öltött magára. A másik főszereplő egyike Miss Parker volt, akit éppen a JAG-ból távozott Andrea Parker formált meg, valamint a pszichiáter Sydney Green.
  A Kaméleon-ban mindig visszautaltak egy bizonyos „központ” –ra, ahol Jarod felnevelkedett, mindig újabb szálak kerültek elő, de sosem derült ki a lényeg teljesen. A Kaméleon sorozatot 1996-2000 között készítették és nálunk szombat délután-estefelé volt látható, nagyjából abban az időpontban, mint vasárnaponként a Xéna sorozat.

 


90-es évek sorozatai - Sentinel - Az őrszem


 A 90-es évek sorozatai közül a Sentinel kezdődött a legpörgősebben. Olyan magasra állították a mércét, hogy féltem, nem tudják majd tartani. A Baywatch vízimentős sorozat kezdődött hasonlóan izgalmasan. A főszereplő Jim Ellison, volt kommandós, aki a perui dzsungelben eltöltött időszak alatt hiperaktívvá fejlesztette érzékeit. Ellison a rendőrségnél dolgozik és megismeri a fiatal Blair Sandburg antropológust, aki segít neki különleges képességei kezelésében.



Sentinel az őrszem Ellison és Sandburg
Sentinel az őrszem - Ellison és Sandburg


Olyan, mintha a Sentinel sorozatot félbehagyták volna, legalábbis arra emlékszem, hogy Blair meghal és utána nem volt folytatás. A Sentinel a legjobb akciósorozatok közé tartozott, mégis csupán 1996 és 1999 között forgatták.


Régebbi sorozatok: Kedd esti sorozatok a régi magyar tv-ben



Ha tetszett, nyomj egy lájkot, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!





A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.