Louis de Funes filmek magyarul bemutatása, listája
Louis de Funes filmek magyarul
Louis de Funes filmek magyarul a televízió, s részben a mozinak köszönhetően már a kezdeti időszakban láthatóak voltak. A
Louis de Funes filmek bemutatása hosszú oldalakat tenne ki, hiszen a francia vígjáték legjobb klasszikusai közé
tartoznak. A francia komédia nagymestere számos, elunhatatlan
filmdarabbal szórakoztatta a közönséget évtizedeken át.
Jellegzetes gesztusai, mozdulatai, ügyeskedő futkározása egyedivé
tették a filmjeit. Louis de Funes filmjei rendelkeznek azzal
a különös vonzerővel, hogy időről-időre újra meg kell nézni
őket.
Louis
a magánéletben is humoros figura volt, aki azonban szilárd elveket
vallott, melyek sokszor éppen ellentétei voltak az általa játszott
figuráknak. Például számos szerepben zsarnokoskodó, fösvény,
vagy éppen tolvaj személyt alakít. A valós életben barátságos,
elvhű, jóindulatú, és inkább bőkezű volt.
Louis de Funes filmek bemutatása az 50-es, 60-as évek
Funes filmek az 50-es években, Horgász a pácban
Kezdetben
rengeteget dolgozott. Szinkronizált, színházban játszott, és
filmekben vállalt el szerepeket. 1945 és 1955 között mintegy 50
filmben jelent meg.
Az
Itt a gyémánt, hol a gyémánt?
című filmet csak a 2000-es években mutatták be nálunk a tv-ben,
s ebben Louis de Funes –nek a szokottól kissé eltérő
arcát ismerhettük meg. Egy Spanyolországra utazó családfőt
alakít, aki nagyon is talpraesett és határozott. A remek,
helyzetkomikumokkal átszőtt történetben még flamenco táncra is
perdült.
Az
1958-as Blaireau szerepe vitathatatlanul az egyik
legnépszerűbb figura, amit valaha is játszott. A Horgász
a pácban című filmet Magyarországon is vetítették,
majd később a tv is leadta néhányszor. A csendőrt számtalan
alkalommal megtréfáló Blaireau, aki az erdőben él, és a
kutyáját így hívja “gyere ide, takarodj”, hallatlanul
népszerű volt, és az ma is.
A
Horgász a pácban egy kiválóan
összerakott film, amelynek a története, a szereplői és a szövege
is belekerült az örök klasszikusok közé. A filmet 1957 nyarán
forgatták vidéken, és a következő évben mutatták be. Már a
film előzetese is akkora tetszést aratott, hogy tömegével
vonzotta a közönséget.
Funes filmek a 60-as évek első felében
Az
első, amire a 60-as évek elejéről emlékszem, az az Irány
Deauville. Ez egy nyaralásról szól, sok szereplővel,
és itt nem ő áll a középpontban.
1963-ból
két filmje ragadt meg bennem. Az egyik A
nagy átverés. Ez egy tökéletes komédia, amely
félreértésekre épül és számtalan vidám percet szerez. Jean
Girault rendezte, akivel számos másik filmsikert hoztak össze.
A másik a Robbantsunk bankot!
amelyben a családjával a pincéjükön át ás a szomszédos
bankba. Ezt már csak a következő évben mutatták be.
Louis de Funes az Ügyefogyott c. filmben
Az
1965-ben bemutatott Ügyefogyott
–ban először játszott főszereplőként Bourvil mellett.
Ez az év legnyereségesebb filmje volt Franciaországban. Számomra
viszont mindmáig az egyik legkevésbé szórakoztató filmje.
Louis de Funes a Csendőr filmekben
Két
sorozat volt, amely az igazi világhírnevet hozta el számára
1964-től. Az egyik a Csendőr filmek. A Saint
Tropez-i csendőr
volt a kezdő film, amelyben Lütyő megérkezik Saint-Tropezba.
Ennek a filmnek a zenéjéről már írtam itt: Filmslágerek
– Popzenei filmzenék. 1964
legsikeresebb filmje volt hazájában.
Ezt
a Csendőr New Yorkban követte a
következő évben, mint az év negyedik legnépszerűbb filmje. Majd
1968-ban következett a Csendőr nősül,
amelyben utoljára szerepelt a filmbeli lánya. A jövendőbelijét
az a Claude Gensac alakította, aki a legtöbbször alakította
a feleségét. Az amúgy is számos vidám percet okozó filmben, az
apáca motoros vezetése szenzációsan jól sikerült.
![]() |
A Csendőr nősül részlet 1968 |
De
a legjobban az 1970-es A csendőr nyugdíjba
megy tetszett, amelynek az elején zseniális, komikus
helyzetek alakulnak ki. Ez újra elérte az év legnyereségesebb
filmje címet Franciaországban. Jóval később, 1978-ban elkészült
a Csendőr és a földönkívüliek,
kihasználva az Ufo –s filmek divatját.
Végül
1982-ben a Csendőr és a csendőrlányok
komédiájával fejeződött be a sorozat. Érdekes, hogy Funes
-nek, és Jean Girault -nak is ez volt az utolsó filmje.
Funes és Marais a Fantomas filmekben
A
Fantomas filmekben egy másik francia nagyágyú, Jean Marais
(lásd: Jean
Marais, a kosztümös kalandfilmek hőse) volt a partnere. Az
első Fantomas film
Franciaországban készült 1964-ben, s nem csak Európában lett
rendkívül népszerű, de Japánban is, és később az USA -ban is
bemutatták.
A
Fantomas
visszatér
–ben Olaszországba kalandoztak, és
a női főszereplő Hélène
öccsét
Funes fiatalabbik fia, Olivier
játszotta. Ez
a hatodik helyezést érte el a bevételeit tekintve Franciaországban
1965-ben.
Több
jelenetet rögzítettek vasúti kocsiban, illetve a Vezúv tetején
is.
![]() |
Fantomas 3. jelenet |
A
Fantomas
a Scotland Yard ellen
c. film már
Skócia
tájain zajlott. A
legtöbb jelenetet a Château
de Roquetaillade
nevezetű, Bordeaux közeli kastélyban rögzítették. Ezzel
sikeresen befejeződött a trilógia 1967-ben.
Ezek a filmek Funes által ma már az akcióvígjátékok őseinek
számítanak.
Louis de Funes filmek a 60-as évek második felében
Az
1966-ban forgatott Egy
kis kiruccanás,
a maga több mint 17 millió nézőjével, 3 évtizeden át a
legnagyobb francia mozisiker volt. A német megszállás alatt
játszódó filmben ismét,
Bourvil
–lal játszott
együtt.
Azon a jeleneten, amikor véletlenül egy ágyba kerül a német
katonatiszttel, aki úgy horkol, mint egy oroszlán, halálra
röhögtük magunkat, valahányszor láttuk.
1967-ben
A nagy vakáció -val újra nagy
kasszasikert ért el. Ebben ismét izgő-mozgó figura
(iskolaigazgató), aki villámgyors rohangálásaival, s
életveszélyes vezetésével rendkívül mulatságos pillanatokat
okoz. Itt megint szerepelt a fia, Olivier, a főszereplő fiaként.
Az
egyik jelenetben belelökik a vízbe, és itt ő vállalta a
beleesést kaszkadőr helyett, ami miatt apja igencsak mérges volt a
rendezőre, aki engedte. Ugyanebben az évben készült el az Oscar
is, amelyet később Stallone is megfilmesített. A Nicsak
ki tetovál már 1968 -as, ez számomra kevésbé volt
maradandó élmény.
![]() |
A kis fürdőző (1968) jelenet |
Az
1968-as Kis fürdőző
(Felmondtam, jöjjön vissza címmel is megjelent) jellegzetes
szereplői és fura helyzetei is emlékezetesek maradnak a nézők
számára. A Louis de Funes filmek közül ennek igazából semmi különösebb értelme, az egész film a
helyzetkomikumra épül. Egyébként inkább „Kis pancsoló”
lehetne a címe, hiszen a filmbeli hajót így hívják.
A
következő évben készült Heves jeges
című filmet csak évtizedekkel később vetítették nálunk a
mozikban. Ennek a filmnek, amely egy fagyasztott ős újraélesztéséről
szól, Funes is részt vett a forgatókönyv létrehozásánál.
Louis de Funes filmsikerei 1970-1973 között
A
Lányok
pórázon
című film a színész egyedi mimikájának, gesztusainak a
legzseniálisabb példánya. Táncosnők menedzsereként szigorú
képzésben részesíti őket, és még a magánéletüket is
ellenőrzi. Amikor egy csecsemő is a képbe kerül,
komikusabbnál-komikusabb helyzetek követik egymást a nézők
kellemes szórakozására.
Itt
jól jött Louis zenei érzéke – hiszen fiatal korában
bárzongorista volt – valamint a mesélő készsége. Ahogy
régebben gyermekeinek, itt most a táncoslányoknak mesélte
Fontaine meséit. Olivier ezúttal filmbeli szerepe szerint is
a fiát játszotta. Egy évvel később, a Fennakadva
a fán című filmben is együtt szerepeltek.
![]() |
Jelenet a Felszarvazták őfelségét filmből 1971 |
A
következő filmnél eredetileg Bourvil lett volna a partnere,
és ezzel végleg a leghíresebb
filmes komikus párosok egyike lehettek volna. Azonban Bourvil
1970-es halála miatt új társat kellett találni, aki Yves
Montand lett. Az 1971-es Felszarvazták
őfelségét
a régi Spanyolországban játszódik, ahol egy zsugori
minisztert alakít.
Negatív
szerepe ellenére remek szórakozást nyújt, s ezt látni kell, mert
elmondani nehéz. A film 41.7 milliós bevételt hozott, s az
amerikai piacra is szinkronizálták. A Hullajó
hullajelölt (Joe: az elfoglalt test) filmben egy holttest
eltüntetése körüli izgalmak vannak humoros helyzetekbe ágyazva.
A filmet nagyrészt Funes humorizálása vitte a hátán, és elég
sikeres volt.
1973-ban
készült a Jákob rabbi kalandjai,
amelyet szintén évtizedek múltán (1990-ben) mutattak be nálunk a
moziban. Ez szintén kasszasiker volt (54.7 millió), ami nem
meglepő. Egy francia gyárost játszva öltözik zsidó rabbinak, s
eközben sorban kerül kellemetlen helyzetekbe, amelyekből ki kell
vágnia magát.
![]() |
Jákob rabbi kalandjai jelenet 1973 |
A
film felvételei miatt – amikor egy gyárépületben színes
anyagba esik – számtalanszor meg kellett mártóznia egy
ételszínezékkel festett, ragacsos anyagban. Ez bal fülét csaknem
tönkretette, halláskárosodást okozva. Mindenesetre a filmbeli
szerepben megmutatta mindazon megfigyeléseit, melyeket az életben
látott egyes vezetőknél. Ezek a filmek a videózás korszakának emlékezetes darabjai közé tartoznak.
Az utolsó Louis de Funes filmek, 70 -es évek vége, 80-as évek eleje
Színházi
szerepek és egy szívinfarktus után 1976-ban, a Szárnyát,
vagy combját
című filmmel tért vissza. Nekem
annyira nem jött be, de amúgy szép bevételeket hozott. Az
1978-as Marakodók
–ban egy feltaláló, gyártulajdonos, aki a polgármesteri címért
is indul. A termelés különböző okok miatt a saját lakásukba
kerül át, felesége nem kis bosszúságára, aki szintén versenybe
száll a polgármesteri címért.
1980-ban
Moliére alkotásával, a Fösvény
–nyel lépett elő. A címszerepre nem is lehetett volna jobb
karaktert találni nála. Mesterien játszotta a zsugori apát,
minden megfigyelését felhasználva a hasonló emberekről.
![]() |
Jelenet a Káposztaleves (1981) című filmből |
1981-ben
a készült a Káposztaleves,
gyermekkorom egyik kedvenc darabja. A 80-as években az osztrák
tv-ben többször is láthattuk, s mindig nagyon vártuk. A
Káposztaleves -ben egy
ufóval érkezett legényke érkezik két falusi öreghez. A Funes
által játszott Claude káposztalevese annyira megízlik neki, hogy
visszajár. Ennek a filmnek a zenéjéről írtam a 80-as
évek legjobb sci-fi filmzenéiről szóló cikkben.
Louis de Funes halála
Aktív
színészi pályafutása, sokoldalú munkája (rendező,
forgatókönyvíró is), és színpadi szerepei rengeteg energiát
követeltek tőle. Pezsgő, dinamikus személyisége, pörgő
szerepei, a későbbi években sajnos egészségére is romboló
hatással voltak. Ez okozta, hogy egy 1975-ös színpadi szereplés
során fájdalmat érzett a karjában, majd napok múlva kórházba
került és az orvos infarktust állapított meg. A színházi
szerepléseket abba kellett
hagynia, diétára kényszerült és ezután kevesebb filmben
játszhatott.
1982
decemberében, a családját elhagyva, a hegyekben töltött néhány
napot, de a magashegység elfárasztotta. 1983 január 27-én nagyon
fáradtnak érezte magát, ezért lefeküdt. Újabb szívroham érte
és sürgősségi mentő szállította kórházba. Aznap 20 óra 30
perckor elhunyt a Nantes –i kórházban.
Louis
de Funes halála megrázta a közvéleményt. Több, mint 3000
ember, és neves személyiségek voltak jelen a temetésén.
Hazájában 2013-ban készítettek egy dokumentumfilmet róla
Monsieur de Funes címmel, születésének 2014-es, századik
évfordulójára.
Louis de Funes filmek listája
A barbizoni kísértés 1945
Hat üres óra 1946
Utolsó menedék 1946
Antoine és Antoinette 1946
Az utolsó esély kastélya 1946
Hajóút az ismeretlenbe 1947
Du Guesclin 1948
Találkozás a szerencsével 1949
Csak téged szeretlek 1949
Tangeri misszió 1949
Most jelent meg 1949
Isten önnel Grock úr 1949
Anémaï a határon 1949
Milliomos
egy napra 1949
Szerelmünkben
nincs hétvége 1949
Egy
bizonyos úriember 1949
Quai
de Grenelle
1950
A
hantakirály 1950
Alvajáró
Bonifác 1950
A
törvény nélküli utca 1950
A
szalmaszerető 1950
A
vörös rózsa 1950
Csendes
téboly 1950
Bibi
Ficotin 1950
Knock
1950
A
járókelő 1950
Ismeretlen
helyre távozott 1950
Játék
az élet 1950
A
játékosok 1951
Imádnivaló
esernyő 1951
Eladó
lokál 1951
Ifjú
bajnokok 1951
Amerikai
utazás 1951
A
polgármester úr nem mehet szabadságra 1951
A
feleségem csodálatos 1951
Öten
voltak 1951
A
méregkeverő 1951
Leguignon
úr, lámpakészítő 1951
A
hét főbűn 1951
A
pulykakas 1951
Házasságközvetítő
1951
A
hosszú fogak 1951
Tisztességtudó
utcalány 1951
A
farkasok éjjel vadásznak 1951
A
nyolcadik művészet és a modor 1952
A
szerelem nem bűn 1952
Taxi
úr 1952
Én
már háromszor voltam 1952
Ártatlanok
Párizsban 1952
Perle
úr szökése 1952
Könnyedén,
és rövid ruhában 1952
Ő
és én 1952
Ördög
vigye az erkölcsöt 1952
Egy
becsületes ember élete 1952
Pergő
dob 1953
A
nevetés 1953
Nagylányok
hálóterme 1953
Monsieur
Bard különös óhaja 1953Szenegáli bátyóm 1953
Papucs kapitány 1953
Zsendülő vetés 1953
Az éjszaka lovagja 1953
Párizsi weekend 1953
Nebáncsvirág 1953
Kínok 1953
Héléne Marimon titka 1953
Bízzon bennem, az éjszaka lányai 1953
A Bois de Boulogne kalózai
A cselszövők 1954
A férfiak csak arra az egyre gondolnak 1954
A tisztátalanok 1954
Zárt tárgyalás 1954
Napoléon 1954
A csajok osztják a lapot 1954
Csalók és csalik (Az ő halacskája) 1954
Margot királyné 1954
Jelenetek a házaséletből 1954
Az ötlábú birka 1954
Ó, micsoda bajusz! 1954
Cselédlépcső 1954
Papa, mama, ő meg én 1954
Ingrid 1955
A lehetetlen Pipelet úr 1955
Papa, mama, a feleségem meg én 1955
Papa bandája 1955
Jó napot, mosoly! 1955
Suhogás 1955
Huszárok 1955
Ha Párizs mesélni tudna 1955
Bőséges gyermekáldás 1955
Az utca törvénye 1956
Fejhossz, avagy a morzsaseprű 1956
Átkelés Párizson 1956
Megmentettem az életemet 1957
Itt a gyémánt, hol a gyémánt? 1958
Horgász a pácban 1958
Totó Madridban 1958
Az élet kettesben 1958
Fripouillard és Tsa 1959
Van, aki betegen szereti 1959
Haverom, a cigány 1959
A vicinális 1960
Candide, avagy a XX. század optimizmusa 1960
Fracasse kapitány 1960
A bűn nem kifizetődő 1961
Az amerikai autó 1961
A bugyborékoló vízben (A mezőőr nyomoz) 1961
A vendetta 1962
Az epsomi úriember 1962
Az ördög és a tízparancsolat 1962
Irány Deauville 1962
A mázlisták 1962
Holdfény Maubeugeben 1962
Meghaltok 1963
A nagy átverés 1963
Hogyan lettem vezérigazgató? 1963
Robbantsunk bankot! 1963-64
Fönök szoknyában 1964
Meghal-tok (Alulról az ibolyát) 1964
A Saint Tropez-i csendőr 1964
Fantomas 1964
Az ügyefogyott 1965
Ahol az öröm tanyázik 1965
A csendőr New Yorkban 1965
Fantomas visszatér 1965
Főnök inkognitóban 1966
Egy kis kiruccanás 1966
Fantomas a Scotland Yard ellen 1966-67
A nagy vakáció 1967
Oscar 1967
Felmondtam, jöjjön vissza (A kis fürdőző) 1968
Nicsak, ki tetovál 1968
A csendőr nősül 1968
Heves jeges 1969
Lányok pórázon 1970
A csendőr nyudgijba(n) (megy) 1970
Hullajó hullajelölt (Joe: az elfoglalt test) 1971
Fennakadva a fán 1971
Felszarvazták őfelségét 1971
Jákob rabbi kalandjai 1973
Szárnyát vagy combját 1976
Marakodók 1978
A csendőr és a földönkívüliek 1978
A fösvény 1980
Káposztaleves 1981
A csendőr és a csendőrlányok 1982
Ha tetszett, nyomj egy lájkot, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!
A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!
Nincsenek megjegyzések: