Kalandfilmek

[kaland][bleft]

Színészek

[színész][bsummary]

80-as évek

[80-as évek][grids]

Vígjáték

[vígjáték][twocolumns]

Régi sci-fi sorozatok a 70-es évekből

Sci-fi sorozatok a 70-es évekből

Régi sci-fi sorozatok a 70-es évekből




   Régi sci-fi sorozatok a 70-es évekből máig szép emlékek számomra. A 70-es években több sci-fi sorozat is készült, amelyre generációk fognak emlékezni. Sajnos ezek közül csak némelyiket mutatták be a Magyar Televízióban. A 60 -as évek végén az eredeti Star Trek sorozat jól előkészítette a terepet, a következő évtizedre divatba jöttek ezek a szériák. Három 70-es évekbeli sci-fi sorozatot szeretnék kiemelni. 
Ezek közül az Alfa Holdbázis a legismertebb, amelynek egyes részeit később a magyar tévében is megpillanthattuk. A Csillagközi romboló sorozatot inkább német nyelvű csatornákon lehetett látni, míg a Buck Rogers-nek csak a bevezető filmjét mutatták be nálunk. Ezek a sorozatok a tudományos-fantasztikus és a csillagháborús filmek keverékei voltak.


Régi sci-fi sorozatok - Alfa Holdbázis magyarul


   Az Alfa Holdbázis-t annak idején – sok más sorozathoz hasonlóan – az osztrák tévében tudtam figyelemmel kísérni. A Magyar Televízióban nem mutatták be a teljes sorozatot, csak ’77-ben, ’79-ben és ’84-’85-ben adtak le néhány kiválasztott részt. A régi sci-fi sorozatok 70-es évek sorozatai közül ez brit készítésű volt.
 

Alfa Holdbázis sorozat


    Az Alfa Holdbázis (eredeti címe Space: 1999) sci-fi sorozat első bemutatása 1975-ben történt, de a munkálatait már 1973-ban elkezdték és 1975 februárjára fejezték be. Az Alfa Holdbázis egy igazi tudományos-fantasztikus sorozatként indult. Az űrben játszódik, a bázison és más égitesteken, ami számomra mindig is az igazi sci-fi –t jelentette. Kicsit benne van az az "űr hangulat", ami az általam kedvelt Az utolsó csillaghajó regényben. 
Aki esetleg nem ismerné, az alaptörténet: egy nukleáris hulladék lerakó holdfelszíni felrobbanása miatt az égitest elszakad a Földtől, majd kirepül a Naprendszerből is. Útja során különböző műszaki, csillagászati, emberi, sőt „idegen” problémákkal szembesül. Az Alfa Holdbázis könyv formájában is megjelent Magyarországon a 90-es években. Ez a kezdetekről és az első sorozatban játszott epizódok egy részéről szólt, de a folytatást már nem láttam a könyvesboltokban (magazinban megjelent).



Alfa Holdbázis első sorozat


   Az Alfa Holdbázis első sorozatában egészen kiemelkedő részek is voltak. A tudományos, a filozofikus, vagy az izgalmas akciókról szóló történeteket egyaránt érdekfeszítőnek találtam. A sorozat főszereplője John Koenig parancsnok (Martin Landau) volt, mellette a legtöbbet Helena Russel (Barbara Bain) főorvosnőt láthattuk, ők ketten a legerősebb karakterei voltak a sorozatnak. A harmadik jelentős személyiség Viktor Bergman professzor. Rajtuk kívül még a pilóta Alan Carter-t, Sandra Benes-t, az adatelemzőt és Paul Morrow-ot, az irányítót is érdemes megemlíteni.


Alfa Holdbázis, a legénység
Alfa Holdbázis - a legénység


   Sok epizód önállóan is megállja a helyét, vagy vannak kétrészes történetek, ezért a különböző tv adók nem egyforma sorrendben vetítették ezeket. Volt néhány része, amely nagyon tetszett, például a Fekete Nap, amely egy fekete lyukról szólt. A későbbi években két-két rész összecsatolásával 4 teljes filmet is kiadtak a készítők. Ezek beleférnek az űrben játszódó sci-fi filmek kategóriájába. A régi sci-fi sorozatok magyarul is bemutatott darabjai közül ezt az igényesen elkészített szériát a Föld számos országában bemutatták.



Régi sci-fi sorozatok - Alfa Holdbázis második sorozat a 70-es évekből


    Az Alfa Holdbázis második szezonjának forgatása 1976 januárja és decembere között történt és a következő évtől mutatták be a televízióban. Az Alfa Holdbázis második sorozata nagymértékben különbözik az elsőtől. Először is, míg az első sorozat a tudományos-fantasztikumon alapult, igényesen kidolgozott történetekkel, addig az új producer által létrejött második sorozat, a silányabb sci-fikre jellemző kalandos akciókra igyekezett építeni.

   A régi főszereplők közül Bergman professzort és Morrow-ot egy húzással eltüntették. Helyettük ott volt Tony Verdschy biztonsági főnök és megjelent Maya, a nő aki embernek néz ki, de molekuláris átalakulásra képes testtel rendelkezik. Az első szezonbeli tágas, panorámaablakos bázis vezérlőhelyiséget egy sokkal kisebb, ablaktalan, vezérlőközpont váltotta fel. 
Olykor a sci-fi - fantasy határvidékét súrolták. Bár ebben is voltak jobb részek, néhány epizód kifejezetten ócskára, sőt komolytalanra sikerült. Nem meglepően az  Alfa Holdbázis második sorozata után nem készült folytatás. Egyébként a filmsorozat további részeiről is megjelent magyar fordítás: John Rankine - Alfa Holdbázis



A régi Csillagközi Romboló sorozat a 70-es évekből


     A Csillagközi Romboló – eredeti címén Battlestar Galactica – című sci-fi sorozatot csak néhány éve láttam magyar felirattal (néhány epizód kivételével). Régebben a német nyelvű adókon, főleg az RTL-en volt látható. Ez a régi sci-fi sorozat – amelyet annak idején gyakran láttam műsorújságokban, Galaktika Harci Csillag néven fordítva – egy igazi csillagháborús sci-fi sorozat volt, bár nem minden része szólt a harcról. 
Ez a fajta régi, lézerrel lövöldözős, „hagyományos” történeteket tartalmazó sci-fi sorozat bejött nekem. Ellenben a 2000-es években készült, új Csillagközi Romboló sorozat teljesen más. Az újból csak keveset láttam, de a történetet leszámítva eltérő atmoszférája, hangulata van. A régit szerettem, az új sorozat egyáltalán nem hozott lázba. A klasszikus sci-fi –t mindig is bírtam, de az új, nyomasztó légkörű, komor, szinte triller -szerű hangulatú sorozatot inkább kihagytam.



Csillagközi Romboló sorozat 1978-79


   A Csillagközi Romboló 1978-as sorozatának producere Glen A. Larson volt, akinek számos tv sorozata vált híressé. Olyan színészek szerepeltek benne, mint például Lorne Greene (Adama, a Galaktika parancsnoka), aki például a Bonanza című, hosszú westernsorozat főszereplője is volt. Rajta kívül a fia, Apolló (Richard Hatch) és barátja, Starbuck (Dirk Benedict) volt a két jelentős figurája ennek a régi sci-fi sorozatnak.



Régi sci-fi sorozatok - Csillagközi romboló 1978


 
   A cylonok – akik a valaha az ember által készített, de önálló akaratra fejlődött robotok - elpusztítják a Caprica bolygót és a Galactica csillaghajó a flottájával elmenekül. Az ő útjukat mutatja be a sorozat, amelynek során más bolygókon is megfordulnak és közben a cylonok is üldözik őket. 
Igazi céljuk egy legendás bolygó, amely a Föld. Jó kis sorozat volt, amilyeneket manapság már nem készítenek, pedig a technika most már jócskán előrébb jár. Bár ott van A mandalori, ami egész jó lett, de abba már keverednek fantasy elemek. A költségek és a csökkenő nézettség miatt ezt a sorozatot 1979-ben leállították.



Régi sci-fi sorozatok - Galactica 1980


    A régi Csillagközi Romboló sorozatnak voltak bőven rajongói, akik nem hagyták annyiban a dolgot, ezért végül az NBC-nél 1980-ban egy új sorozatba fogtak. A Galactica 1980 forgatásán Richard Hatch már nem kívánt részt venni, Dirk Benedict pedig mással volt elfoglalva, ezért két új színész lett a főszereplő és a történet 30 évvel később játszódik.
   A bevezető részben a Csillagközi Romboló a Földhöz érkezik, de rájönnek, hogy az emberek sokkal fejletlenebbek a Földön, mint gondolták, ezért a Föld múltjába utaznak, hogy felgyorsítsák a fejlődést. Az NBC csatorna valamilyen okból (talán magas előállítási költségek?) azonban elvetette az időutazós szálat a további részekre, ezért más forgatókönyv készült. 
Hőseink, Troy és Dillon a Galacticáról, az 1980-as Földön keverednek különböző kalandokba. Ezt a sorozatot már szinkronizáltan láttam és - ha nem is annyira jó volt, mint a Knight Rider - de nekem tetszett. A Galactica 1980-ból csak 12 epizód készült és nem lett sikeres. Érdekes, hogy az utolsó részben visszatért Dirk Benedict, azaz Starbuck. Ebben az epizódban Starbuck egy bolygón van lezuhanva egy cylon hajóval együtt és a történetben szereplő cylonra pozitív hatást gyakorol, aki megváltozik.



Buck Rogers – Rogers százados a 25. században film 1979


    1989 karácsonya előtt, egy szombat este vetítette a magyar tévé a Rogers százados a 25. században című filmet, amelyet azonnal rögzítettem videóra. Ez az 1979-es sci-fi rendkívül tetszett nekem, a hangulata, a témája, a zenéje, minden bejött. A Rogers százados a 25. században zenéjéről már írtam az Elektronikus filmzenék - Sorozatok című cikkben. Nagyon sci-fi szerű zenéje volt, nem az a középkori történetekhez való komolyzene, hanem igazi elektronikus és electro hangzás.
   A Rogers százados a Buck Rogers című 70-es, 80-as évek fordulóján készült sci-fi sorozat bevezető filmje volt. A NASA űrhajósa, Buck Rogers űrsiklójában egy váratlan jelenség folytán a létfenntartó berendezések lefagyasztják és Rogers százados a 25. században tér magához a hibernációból. Egy olyan Földet talál, ahol már túl vannak egy nukleáris katasztrófán, a víz nagy kincs, de modern űrgépek és robotok szolgálják az embert. A Föld flottáját folyton kalóztámadások érik és Buck Rogers is belekeveredik ebbe, sőt rájön, kik állnak a támadások mögött.
 

Buck Rogers a 25. században

 

Buck Rogers sorozat


    A Buck Rogers sorozatnak szintén Glen A. Larson volt a producere, és 1979-1981 között, két szezonban 24-24 részt forgattak le. A második évad komolyabb hangvételű volt és a témák is eltolódtak a harc felől olyan irányba, mint az ökológia, a nukleáris energia, vagy az identitás és a vallás. Az első évadnak még a Föld megvédése volt a fő témája, a másodikban már a nukleáris háború után szétszóródott és elveszett emberi törzsek utáni kutatás.
   A Buck Rogers sorozatot nem vetítették magyarul és nagy sajnálatomra az eltelt több mint 3 évtized alatt sem foglalkoztak vele. Pedig ha már a bevezető filmmel felkeltették az érdeklődést, érdemes lett volna a sorozattal is jelentkezni, ugyanis eme régi típusú, űropera szerű sorozatokból nagy hiány van manapság. Még könyvekben is ritka, mert például egy Üresség trilógia elég érdekes, de egészen más jellegű.




Régi sci-fi sorozatok a 70-es évekből


   Ezen régi sci-fi sorozatok a 70-es évekből tartalmaztak egyfajta hangulatot, egyedi jelleget, amely számomra azóta is hiányzik. A régi sci-fi sorozatokban jól vegyítették egymással a tudományt és a fantasztikumot, az űrharcot és a metafizikai kérdések kifejtését. Még a Captain Future című sci-fi rajzfilm sorozat volt akkoriban, ami nagyon tetszett. Azóta nagyon kevés űropera szerű sci-fi sorozat készül és az űrháború és a tudományos fantasztikum helyett inkább katasztrófa, horror, és egyéb sötét és negatív hangulatú témák a divatosak.



Ha tetszett, nyomj egy lájkot, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!


A cikk szerzői jogvédelem alatt áll – copyright © 2013.11.29. - engedély nélküli felhasználása, másolása tilos.
 

6 megjegyzés:

  1. Üdv!

    Azért az UFO című angol sorozatról se feledkezzünk meg. Igaz, ez is elkerülte hazánkat, de a maga idejében nagy siker volt.

    http://www.imdb.com/title/tt0063962/

    VálaszTörlés
  2. Helló, van egy nagyon korai emlékem (mivel '76-os vagyok, így 80-as évek eleje) egy scifi-sorozatról, amiből csak arra emlékszem, hogy volt talán egy fickó meg egy csaj, menekültek tán valakik elől és volt egy kis rúd alakú szerkentyűjük, amivel meg tudták állítani az időt. Na ez mi lehetett? :-D

    Üdv!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a Látogatók (Les Visiteurs) című Francia sorozat volt

      Törlés
    2. https://www.youtube.com/watch?v=Bcx11ru-zjM
      ebben a részben van amikor áll az idő és menekülnek

      Törlés
  3. Jópár frankó sorozat volt a 60,-70 es években.Sajnos a címükre már nem emlékszem.

    VálaszTörlés
  4. Csak egy jelenetre emlékszem a filmböl ami ugy nézet ki hogy egy csapat valami másik bolygora került és ot harcoltak küklopszokkal ahol olyan lovakon mentek amik a levegöben vágtáztak és tüzet szort a lábuk

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.