2013. szeptember 16., hétfő

Hard fantasy filmek

Hard fantasy filmek
 Hard fantasy filmek




     A hard fantasy filmek a 80-as évek elején váltak népszerűvé, elsősorban a Conan a barbár sikerének köszönhetően. Ezen évtizedben számos remek alkotás készült e műfajban, majd a 90-es évekre csökkent az érdeklődés irántuk. A hard fantasy filmek középpontjában többnyire izmos, kardforgató hősök vannak, akiket nem mindig nemes célok vezérelnek és sokszor a mágia ellen szállnak szembe. (Bővebben elolvashatod a hard fantasy leírását A sci-fi és fantasy, jellemzőik, kapcsolódásuk c. cikkben.) Ezúttal a 80-as években megjelent, ismertebb hard fantasy filmekből mutatok be néhányat.



Conan a barbár



     A Conan a barbár volt az első Schwarzenegger film amit láttam, és nagy hatással bírt rám. A mitikus táj, az elképesztő zene, a döbbenetes jelenetek és a főszereplő izmai nem mindennapi élményt adtak. Sokak szerint máig a legjobban elkészített hard fantasy film. Később alkalmam volt elolvasni az eredeti Robert E. Howard novellákat – amelyek talán még a filmeknél is jobban lenyűgöztek – s meg kellett állapítanom, hogy másképp rakták össze a filmet, mint az alaptörténeteket. A Conan a barbár mindenesetre 1982 egyik legsikeresebb mozifilmje lett, életre keltette a hard fantasy műfaját a filmvásznon és elindította Arnold Schwarzenegger karrierjét. A forgatás spanyolországi helyszínei megtekinthetőek az alábbi videón:






     1984-re készült el a Conan a pusztító című folytatás, amely merőben más volt, mint az első. Míg az előző film drámai, megrázó erejű volt, a folytatás inkább egy látványos kalandfilm. Arnold még izmosabb formáját mutatta, több különleges szereplőt vonultattak fel, és Basil Poleduoris zenéje még zseniálisabb lett. Ennek ellenére a Conan a pusztító sikere messze elmaradt a Conan a barbár eredményeitől. Sokan a folytatást méltatlannak tartják az első filmhez, de szerintem csak más jellegű és nekem legalább annyira bejött.



 =
Conan a pusztító



A vadak ura – Beastmaster



     Ezt a filmet is az osztrák tv-ről rögzítettem régesrég. A vadak ura különleges képességei által megérteti magát az állatokkal, így lát a sas szemével, társa egy fekete tigris és két menyét. Ez a film nem aratott olyan látványos sikert ’82-es megjelenésekor, mint a Conan, de a népszerűsége később a tévévetítések által nőtt.



     1991-ben, szintén Marc Singer főszereplésével elkészítették A vadak ura 2. – Az időkapun át című folytatást. Ebben a filmben a vadak ura a mai Los Angelesbe csöppen át, hogy számos izgalmas és humoros esemény részese legyen. Bár az első sem rossz, ezt a filmet nagyon szórakoztatóan és élvezhetően csinálták meg. Negatív kritikákat kapott és nem volt igazán sikeres, amit máig sem értek, mert szerintem remek film.
     1996-ban készült egy gyengécske tv-film folytatás is, amit a megnézése után már el is felejtettem.




 =
A vadak ura 1 és A vadak ura 2.



Ator



     A Miles O’Keeffe főszereplésével játszott Ator, a harcoló sas (Ator l'invincibile) az olasz rendező, Joe D' Amato kísérlete volt, hogy a Conan sikerét meglovagolva érjen el hasonló sikert 1982 őszén. Valaha ezt a filmet láttam videón, de nem sok nyomot hagyott bennem. Ennek a filmnek még 3 folytatása készült el 1990-ig, amelyek nagyon gyenge értékelést kaptak a nézőktől.


Vörös Szonja



     A szintén Robert E. Howard ötletéből merített Vörös Szonja című filmben, 1985-ben, Schwarzenegger már csak „mellékszereplő” a női hőst alakító Brigitte Nilsen mellett. A Richard Fleisher által rendezett filmhez Dino De Laurentiis producer csaknem egy éven át kereste az ideális főszereplőt, mire rálelt a dán modellre. Az olaszországi helyszíneken forgatott, amerikai-holland együttműködéssel készült filmhez Ennio Morricone írt fülbemászó muzsikát.
     A neves stábhoz képest a Vörös Szonja – bár nem rossz film – alulmaradt a várakozásoknak. Felannyi bevételt sem hozott, mint a költségek, és a kritika is elmarasztalta.




Hegylakó



     Bár a Hegylakó különböző korokon átívelő története már kissé kilóg a sorból, alapvető jellemzői és nyers, kardforgató hőse(i) miatt a hard fantasy filmek között térek ki rá. A Hegylakó egy különleges film, amely a hangulata és Michael Kamen filmzenéje miatt mind a mai napig hatással van rám. A Russel Mulcahy által, angol-amerikai koprodukcióban rendezett filmnek az amerikai születésű, de francia származású Christopher Lambert volt a főszereplője, akit ez a film a legismertebb sztárok közé emelt. Tanítóját és mesterét nem kisebb egyéniség játszotta, mint Sean Connery



 =
Hegylakó - "Csak egy halhatatlan maradhat"


     A Hegylakó-t Skóciában és New Yorkban forgatták, valamint néhány jelenetet Londonban, 1985 áprilisa és augusztusa között. Sean Connery elfoglaltságai miatt, az ő jeleneteit egy hét alatt kellett felvenniük. Az Európában megjelent filmverzió hosszabb volt az amerikainál. A Hegylakó nagyobb sikert aratott Európában, mint a tengerentúlon és később a legnagyobb fantasy klasszikusok sorába került.
     A férfi, aki nem tudott meghalni, a halhatatlan, akikből csak egy maradhat a végén, igazi kultuszt teremtett és később 4 folytatása is elkészült a filmnek. Számomra mindmáig az első az igazi, a többi nem tudja megközelíteni hangulatban, ráadásul ezek bevételei is messze elmaradtak a várttól.




Barbár fivérek



     A Barbár fivérek című filmet 1987-ben készítették olasz-amerikai együttműködéssel. Ez a film leginkább az ikrek, Peter és David Paul szuperizmos karaktere miatt hagyott felejthetetlen nyomokat a nézőkben. Maga a történet sem rossz és a kalandok mellett kellő humort is tartalmaz. Annak idején lelkesen próbáltam megszerezni, míg végül bemutatták valamelyik német tv adón.




 =
Barbár fivérek - Szédületesen néztek ki

     A Barbár fivéreknek is alacsony volt a bevétele és elmaradt a siker, pedig igazán egyedi darab, kellemes kikapcsolódást jelent.

Ajánlott cikkek: 3 sci-fi fantasy keverékfilm a 80-as évekből
                           A fantasy története


Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!





A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése